A jövő nem létezik.

Tudatosság és nyelvhasználat

- Tényleg lehet tudni, mit hoz a jövő?

- Melyik?

- ???

---

Szóval, az a nagyon megtévesztő, hogy néha a nyelvünkben sem használjuk ezt megfelelőn.

Azt mondjuk, hogy A jövő, mintha lenne egy, kifejezetten beérkezésre váró jövő, mint a 17:50-es debreceni expressz.

Pedig nem kell tudósnak lenni, ahhoz, hogy belássuk: nincs egy darab ilyen, biztosan létező jövő, ami hozni tud bármit is, hanem lehetséges jövőbeli forgatókönyvek léteznek. Vagy inkább a pillanatból kinyíló, számtalan forgatókönyv a jövőre vonatkozóan. Tehát helyesebb lenne úgy gondolkodni erről, hogy egy jövő, ahelyett hogy a jövő. De nem így használjuk.

Miért mondjuk akkor mégis, hogy a jövő?

Talán azért, mert tudunk úgy is beszélni a jövőről, mint általános fogalomról... mint elvont, absztrakt jelenségről, és ehhez a magyar nyelvben (is) a határozott névelő illeszkedik legjobban (a világgazdaság, a népesség stb.)

Csakhogy a legtöbb esetben - dacára a határozott névelőnek - érezzük, hogy gyűjtőfogalomról van szó, és "a népesség" is sok egyenrangú dolgot takar, meg "a tantestület" is. Így aztán a jövő is lehet gyűjtőfogalma a fent említett, számtalan lehetséges kifutásnak, az "eljövendő dolgoknak". De sehol máshol nem megtévesztő ennyire a névelő határozottsága (determináltsága) és a jelzett dolog határozatlan volta (indetermináltsága) közti különbség, mivel a jövővel nagyon sok dolgunk akad pszichológiailag. Kezdjük tehát a fenti kérdéssel, hogy

Lehet-e tudni, mit hoz a jövő?

Nyilván nem, mert fentiekből is következik, hogy nem létezik egy darab, megmásíthatatlan, "a" jövő. Viszont lehetséges jövőbeli eseményekről tudunk benyomásokat, érzékleteket szerezni.

Ilyen valóban lehetséges lenne?

Igen, és nemcsak hétköznapi emberek olyan megérzései szolgálnak erre bizonyítékként, melyek egy része később meg is történik (bekövetkezik), de laboratóriumi kísérletekből származó, empirikus bizonyítékok is vannak erre. (lásd pl. Irwin, H.J. & Watt, C.A. An introduction to paparapsychology. 2007, McFarland.)

Mi van? Ilyen valóban létezik?

Nos, a válaszom attól függ, hogy ki kérdezi. Ha bulvárosan leegyszerűsítő, egyszavas választ kell adnom, akkor igen. Ha szofisztikáltabb válasznak is van idő és hely, akkor azt lehet mondani, hogy az eddigi adatok fényében arra következtethetünk, hogy van valamiféle anomáliás információszerzési mód, amit nem értünk még teljesen pontosan, de bizonyos kísérleti eljárásokkal kimutatható ez a hatás. Úgy néz ki, hogy általános emberi képességről van szó, amely azonban legtöbbször speciális körülmények között, valószínűleg speciális célhoz rendelten működik. Sok a vita a jelenség létével kapcsolatban is, a lehetséges mechanizmusokkal kapcsolatban meg aztán pláne, de az élmény elterjedtsége és univerzális jellege, no meg a sok beszámoló arra utalnak, hogy itt valami olyasmiről van szó, amit érdemes lenne kutatni és jobban megérteni.